XV. World Shoot Balin
2008. 10. 22-én reggel maroknyi magyar csapat gyülekezett a Bécs melletti repülőtéren, hogy kis országunkat képviselje a XV. IPSC Világbajnokságon. Versenyzőként hárman: Batki György – standard, Chiesielski Marcin – standard, Gerencsér Miklós – open senior, és hárman kísérőként - jómagam az MFS képviselőjeként - vágtunk neki a rövidnek nem nevezhető útnak.
Az indulás sem volt teljesen izgalommentes, mert Mikiék a nagy köd miatt az utolsó pillanatban érkeztek meg, a fegyverek és a lőszerek utaztatása nem éppen egyszerű, de végül a csomagok feladása után elindultunk a nagy kalandra. Az utazás közel 30 órán át tartott, amit így leírni egyszerű, de a szűk repülőgépülések szorításában néha bizony kínunkban nevettünk egymáson, mert a hangulat remek volt, a kis csapat hamar egy hullámhosszra került. Itt még senkit nem nyomasztott a verseny, ezért felszabadultan vártuk a megérkezést. Két megállás csak kicsit enyhítette kínjainkat, de végre megérkeztünk Bali sziget fővárosába Dempasarba.
A repülőtéren már vártak minket a verseny szervezői, és segítettek a formalitások intézésében. Indonéziában szigorú szabályok vonatkoznak a fegyverek és a lőszerek birtoklására, ami ránk a következő módon vonatkozott. A repülőtéren le kellett adni a fegyvereket és a lőszereket. A rendőrség a fegyvereket a kijelölt szállodákba, a lőszereket pedig a lőtérre szállította. Minden versenynapon itt (Kartika Plaza Hotel) lehetett felvenni a fegyvert, a lőszereket pedig csak a lőtéren lehetett birtokolni.
A repülőtérről való kilépéskor váratlanul ért bennünket a párás meleg (32 fok és nem sütött a nap), ruházatunk az otthoni időjáráshoz volt igazítva így mire a buszunkhoz értünk igencsak megizzadtunk. A transzfer a szállodába is tartogatott meglepetést, bár olvastunk róla de az ottani közlekedés igencsak meglepő volt, mivel nekünk úgy tűnt, hogy mindenki össze-vissza megy (főleg a motorosok). Viszont a forgalom ha vontatottan is de haladt. Előzetes tervek szerint autót béreltünk volna a kint tartózkodás idejére, de még Gyuri is elbizonytalanodott ebben a kérdésben. A szálloda minden tekintetben megfelelt az elvárásoknak, a kisebb nagyobb bosszúságok ellenére. Nálunk a klíma vacakolt, és nem győztük a szúnyogok ritkítását, pedig minden este derekasan küzdöttünk velük. Helyi idő szerint délután 4 kor érkeztünk a szállodába, és a kicsomagolás után azonnal irány a tengerpart ill. a szállodai medence. A szállodánk előtt fürdésre nem kimondottan volt alkalmas a tenger, ezért a legtöbb időt a szállodai medencénél töltöttük, viziröpi, -kosár és egyéb játékokkal. Este elindultunk felfedezni a környéket és az ajánlások alapján választottunk éttermet. A kaja bár kicsit furcsa ízesítésű volt de finom és a helyi sörben sem találtunk semmi kivetnivalót Mikivel. Nem sokáig húztuk az időt, mert hulla fáradt volt mindenki és nagyon vonzott az ágy.
Második nap hajnalban szakadó eső, utána fullasztó pára, ez a regisztráció napja. Nagyon gördülékenyen ment, és meg lehetett nézni a fegyvereket, hol tárolják, és másnap hol kell keresni. A nap többi része shoppingolással, pihizéssel, tervezgetéssel telt és természetesen úgy magyarosan ropogósra sültünk a napon, hiába figyelmeztettek bennünket ennek veszélyeire. Másnap már pólóban és sapkában úszkáltunk a medencében és erősen kerültük a napot.
Harmadik nap beneveztünk egy egész napos kirándulásra, melyen megláthattuk Bali igazi arcát is. Itt a turistaközpontokban mindent próbálnak széppé tenni, de ez megszűnik ha vidéki területekre megy az ember. Az ottani átlagember igen nehezen él (minimálbér 12000 HUF körül van, nincs TB. Nyugdíj csak az állami alkalmazottaknak jár. A bevételeik jelentős részét a turizmusból nyerik, vidéken a mezőgazdaság, elsősorban a rizstermelés a jellemző. Egyébként nagyon kedvesek és mindent próbálnak rásózni az emberre, itt meg kellett tanulni alkudni, mert elsőre olyan árat mondtak, hogy még ők sem hitték el. Szóval voltunk folklór műsoron, majd fafaragóknál, fűszerkertben (itt mindenfajta érdekes növények és gyümölcsök kavalkádjával találtuk magunkat szembe, meg lehetett kóstolni különböző teákat, kávékat és rizspálinkát rizsborral) ezt követően egy vulkánra néző gyönyörű kilátású étteremben ebédeltünk. Hazafelé még egy templomot is megnéztünk, ahol nyakunkba zúdult a trópusi eső (ami nem semmi).
Negyedik nap (a megnyitó napja) már a verseny jegyében telt, itt láttam először Gyurin, hogy megszűnt a fesztelen viselkedés, és tapintható volt a feszültség. Marcin nagyon céltudatosan, Miki inkább lazábban készülődött. Marcin nem túl jó híreket hozott a lőtérről, mert a lőszerek tárolása, és mint később kiderült őrzése igencsak káoszosnak bizonyult. A megnyitó igen szép helyen volt egy nagy parkban, fenyegettek bennünket a fekete felhők, végül megúsztuk az esőt, bár elég sokat kellett várakozni mire elkezdődött a ceremónia. A várakozás sem telt hiába, mert volt mód találkozni ismerősökkel és néhány szót váltani velük. A megnyitó maga pörgős, szép volt. A színes kavalkád amint a rengeteg lövő országát képviselve felvonult és maga a műsor is élvezhető volt. Az azért furcsa és kicsit szomorú volt látni, hogy olyan országokból, melyet hirtelen el sem tudtunk helyezni a térképen jóval nagyobb létszámú küldöttségek voltak jelen. Aztán vissza a szállásra és készülés az első napi lövészetre. Végül sofőröstől béreltünk autót, ami egész héten szállított bennünket a lőtér és a szállás között, csak az út oda-vissza két órát vett igénybe.
A verseny első napja:
5-kor indultunk a szállodából, hogy időben kiérjünk a 7 órai kezdésre, és még közben fel kellett venni a fegyvereket és a lőtéren megkeresni a lőszereket (volt miért izgulni). A lőtér hatalmas területen volt, és már az első pillanatban feltűnt, hogy milyen széles és hosszú stage-ek vannak. Minden stage előtt volt egy nagy sátor, ennek köszönhetően bírtuk ki a hetet, mert védett az esőtől és a nap gyilkosan erős sugaraitól. Már az első napon belekóstoltunk az esőbe. Kezdetben megpróbáltunk védekezni a megszokott eszközökkel (esernyő, esőkabát, esőruha). Rövid időn belül beláttuk, hogy a minden irányból érkező langyos eső ellen nincs értelme védekezni. Így beletörődve tűrtük a dolgot.
A lőszerek két katonai sátorban egymás hegyén-hátán találtuk meg, vízben ázva. De minden megvolt, így már bőrig ázva igyekeztünk a kijelölt stage-re. A bírókat nem zavarta az eső, így pontban 7-kor kezdődött a lövészet. Miki volt az első lövő, de szerencséjére nem működött az egyik mozgó cél, s mire megjavították elállt az eső. A kezdés nem volt rossz, bár kicsit lassúnak tűnt mindenki, látszott, hogy a koncentráció nem az igazi. Pontban kilenc órakor kisütött a nap. A meleg és az eső utáni párában fulladoztunk. Az átázott ruhánk azért nem száradt meg, mert a melegtől folyamatosan nedves bőrünk ismételten átáztatta.
Folyamatosan ügyeltük a kellő folyadékbevitelre. Általában öt óra alatt 4-4,5 liter vizet fogyasztottunk.
Az első nap volt a crono, itt mindenki lőszere megfelelt. A pályák nem voltak túl bonyolítva, nehézségüket inkább az adta, hogy relatíve messze voltak a célok (legtöbbször tele papír) illetve kisfémek. Kicsit zavaró volt, hogy a fémek, illetve a tengeri hordalék (amiből a golyófogók építve voltak) a napsütésben alig ütöttek el egymástól. Az első nap tapasztalata, hogy a nagy meleg és az időeltolódás komoly feladat elé állította a fiúkat.
A verseny második napja:
Délután volt a lövészet, így legalább többet lehetett pihenni. Bőséges reggeli, majd kis lazítás és indulás a lőtérre. 1-kor kezdődött a délutáni etap de a meleg letaglózó volt, némi enyhülést a délutánra feltámadó szél adott. Marcin visszavett a tempóból, ami új volt Gyuri hibázgatott a fémekre, Miki jól lőtt. Estére mindenki elfáradt mint a kacsa, rövid vacsi aztán pihi, mert reggel 5-kor indulás a lőtérre.
Harmadik nap:
Délelőtt volt a lövészet. Valami megszállhatta a bírókat, mert eszeveszetten pörgették, így már fél 11-kor vége lett a lövészetnek. Közepesnek ítélték a teljesítményt a fiúk, közben már a net-en is nézegettük és értékeltük az eredményeket. Az elején nem volt összehasonlítási alap, de pár nap után már látszott, hogy a nagyok, miként teljesítenek. Gyuri és Marcin nem akarta tudni az eredményeit, de az érezhető volt hogy ettől több kell.
Negyedik nap:
Bekövetkezett a legrosszabb, Mikinek nem volt meg a maradék 500 db. lőszere. A biztonságiak és a versenyszervezők csak a vállukat vonogatták és sűrű elnézés kérés mellett egyetlen alternatívaként csak azt tudták javasolni, hogy vásároljon a helyi lőszerből. Ezt meg is tette, ám az ő spéci fegyvere nem működtette a lőszert (elcsettegett). Gyuri kezdett belejönni, bár ezen a napon volt egy nagy hiba, ami mint később kiderült igen sokba került a végső elszámoláskor. Egy hosszú pályán az utolsó kis fémet csak 4-edikre sikerült lelőnie, még tárat is kellett cserélni. Ezen aztán úgy felhúzta magát, hogy még a következő közepes pályán is hibázott. Szerencsére a napi utolsó pálya nagyon kijött neki, így bizakodva vártuk a folytatást. Marcin a szokottnál lassabban de pontosan lőtt. Miki ki volt bukva (érthetően), még azt is fontolgatta, hogy nem lő tovább, de erről sikerült lebeszélni. Mindennek ellenére Gyuri a reménykeltő 5-ödik a részeredmények alapján.
Ötödik nap:
Délelőttös „műszak”. Mikinek nem működik a fegyvere a helyi lőszerrel, 9 lövéses pályán 4 csett, majd 32 lövéses pályán csak kínlódik, utána leszerel, azt mondja befejezte. Aztán csak elindul megoldást keresni, ami egy acél (alapból titán ütőszeget használ) ütőszeg formájában az STI forgalmazótól meg is érkezik. MŰKÖDIK A FEGYVER. Miki újra versenybe száll, bár a két elrontott (lőszer miatt) pálya az összképet igencsak rontja. Gyuri egyre jobb, Marcin stabil. A verseny második fele úgy tűnik jobban megy. A hat nap kb. egyforma etapokból áll így ad némi információt. Ennek ellenére Gyuri visszaesik a 19-edik helyre, Marcin az 50-edik környékén, de még Major faktorral besorolva, Miki a 70-edik körül. Kicsit nehezen emésztettem (vacsora közben) meg ezeket az infókat, s bár Gyuri nem akarta tudni, hogy hol tart, én úgy éreztem szembesíteni kell a helyzettel, mert az utolsó napon már nincs mit spórolni, én úgy véltem kicsit többet kell kockáztatni a végső jó helyezés érdekében. Marcin épp az ellenkezője mellett érvelt, hogy egy átlagos lövészettel többet lehet nyerni, míg a kockáztatással többet lehet bukni, ha nem jön be. Marcin úgy indult az utolsó napnak, hogy nem ismerte az eredményét, én vacsi után Gyurival megbeszéltem (neki kell dönteni).
Hatodik nap (A végső Csata):
Délután volt lövészet. Akik délelőtt lőttek már felszabadulva beszélgettek és sörözgettek a büfésátorban és környékén, ránk még nagy feladat várt, jól befejezni ezt a maratoni versenyt. Gyurit nagyon elszántnak láttam, és az első pályán rögtön látszott, hogy ma menni fog. Marcinnak fel is tűnt a dolog, próbálta Gyurit nyugtatni. Marcin megfontoltan és pontosan lőtt és Miki is hozta magát. Gyuri egyre jobban felpörgött és az e napra rendelt két hosszú pályán nagyot „ment”. A vége is jól sikerült így miden jó, ha a vége jó. Az utolsó lövések után felszabadult poénkodás, fotózás és lőszerpocsékolás következett. A versenyzők zöme a kijelölt stage-n ellőtte a maradék lőszerét, hogy ne kelljen hazavinnie. Az este már lazábban telt, a sikeres szereplésre is koccintottunk a hazulról hozott „pálesszel”, bár ekkor még nem tudtuk az eredményeket.
Vacsora közben a végeredmény is felkerült a net-re. Gyuri minden idők legjobb Magyar eredményét elérve 309 versenyzőből a 10-edik lett, Marcin ugyanebben a kategóriában 47-edik, Miki senior openben a 47-edik. Ott megtettem és ezen sorokkal is gratulálok mindhármuk teljesítményéhez, hosszú út vezetett mindhármuknak a verseny végéig.
Szót kell még ejteni az MFS 2000 Zrt. által szponzorált külföldi versenyzők teljesítményéről is, Adam Tyc production kategóriában (282 induló) MFS 9x19 FMJ 9.0g Luger practical lőszert használva Világbajnok lett, Martin Kamenicek open kategóriában (353 versenyző) 11-edik helyezést ért el.
A versenyről néhány észrevétel:
-
Nehezen érthető, hogyan tűnhet el versenyzők (mert más is járt így, nem csak Miki) lőszere egy zárt lőtérről rendőrök által őrizve. Bár a lőszerek tárolása teljesen kaotikus volt, a fegyverek átadása és átvétele alapján ezt hasonlóan rendezetten kellett volna megoldani. Amikor bekövetkezett a baj, akkor sem akart senki érdemben foglalkozni a történtekkel.
-
A crono. Kicsit hazabeszélve a cronozás csak kirakat volt. Példa erre Marcin esete, tévedésből major kategóriába sorolták be. Eddig rendben is volna, de első nap voltunk cronón és ezután sem történt semmi, még őket cseszték le utolsó nap, hogy mért nem szóltak előbb, hogy nem stimmel a besorolás. A versenyre készült „házi lőszerek” (Armscor) nem voltak cronora kötelezettek, de aki elvitte csodálkozva látta, hogy nem feleltek meg. A minor 121-122, a major 155-165 faktoros volt nagy átlagban. Innentől kezdve csak formalitás volt az egész, nem beszélve arról, hogy mindenki azt vitt oda amit akart, verseny közben nem volt véletlenszerű mintavétel! Mindez egy VB-n.
-
Jó lett volna ha sokkal nagyobb létszámú magyar csapat vesz részt a versenyen (a szlovákok és a csehek annyian voltak, hogy egy csoportban nem is tudtak lőni), mert egy ilyen verseny élménye nagyon inspiráló lehet a továbbiakban.
-
Kicsit sajnálom, hogy a második világversenyemen is csak nézőként lehettem jelen, de mindkét alkalommal túl későn derült ki, hogy menni tudok. Reményeim szerint 2-ill. 3 év múlva már mint versenyző lehetek ott.
Megkönnyebbülve és kissé megfáradva szálltunk ki Bécsben a repülőgépből, és vettük hazafelé az irányt. Marcinék még ráhúztak 5 napot. Nagyon sok élménnyel és tapasztalattal lettem gazdagabb ebben a két hétben. Ez a kis csapat hamar közösség lett, s joggal hiszem, hogy jó hírét keltettük a magyar szituációs lövészsportnak és lőszergyártásnak egyaránt. Mindenkinek köszönöm, aki segített abban, hogy részt vehessek ezen a versenyen, elsősorban az MFS vezetőinek.
Végezetül: Batki Gyuri gondolatai nélkül nem lenne teljes e beszámoló, ő ikonja és elkötelezettje ennek a sportágnak Magyarországon. Nagyon sok sikert kívánok neki a továbbiakban, a versenyzésben és a magánéletben egyaránt.
A verseny előtt három nappal érkeztünk meg. Az időeltolódás hét óra volt, amely jelentős terhet jelentett. Tapasztalt versenyzők elmondása szerint, annyi nappal előbb kell érkezni ahány óra eltolódás van.
Ez teljes mértékben igaznak bizonyult. Az egész magyar csapat egyetértett benne, hogy a verseny negyedik napjára sikerült az átállás. Az átállást nehezítette a napközbeni 34-37 fokos hőmérséklet, a ködszerűen magas páratartalom és monszun éghajlatra jellemző nagymennyiségű reggeli esőzések.
A verseny hat napon keresztül folyt, amely során 35 pályát, mintegy 580 db minimumlövéssel kellett teljesíteni. Egyik nap délelőtt a másik nap délután lőttünk.
A napi 6 pálya teljesítése a fenti körülmények mellett teljes mértékben kivette az erőnket.
Az első három napon nem ment a lövészet. Az utolsó hármon viszont folyamatosan javult a teljesítményem. Mindenképpen öröm, hogy a versenyen leadott közel 600 lövés során sem a lőszerrel sem a fegyverrel nem volt egyetlen akadályom sem. Ami nem ért váratlanul. Lőszerrel az elmúlt hét év során sem edzésen, sem versenyen nem volt akadályom. A több mint 100.000 leadott lövésnél ez nem rossz. Jelenleg a Cseh válogatott és a világbajnok is ezt a lőszert használja. Ez azért is érdekes, mert Csehországban szintén van lőszergyár. Hihetetlen, hogy megyénkben lévő egyik kis településen lévő gyár és az ott dolgozók képesek ilyen fantasztikus minőséget produkálni. Ezt megelőzően soha nem gondoltam, hogy milyen jó Heves megyeinek lenni.
Az általam használt CZ-75 TS 40 SW-on fegyverrel 2004 óta nem volt akadályom. A három azonos fegyveremmel több mint 100.000 lövést adtam le. Úgy gondolom sikerült megismernem a fegyvert. Néha már félek, hogy teljesen elfelejtem az akadályelhárítás lépéseit.
Az első világbajnokságon 2002-ben vettem részt. A verseny a Dél-Afrikai köztársaságban került megrendezésre. Egyéves versenyzői múlttal, akkor 292 versenyzőből 117. lettem. Hat évvel később jelentős nemzetközi versenytapasztalattal a hátam mögött 309-ből a 10. helyen sikerült végeznem.
A 2002-es VB első 10 helyén végzett versenyzők közül többen 2008-ban is az első 10-ben találhatóak. A mezőny igen tapasztalt versenyzőkből állt. Európában az alábbi versenyzők tartoznak a legjobbak közé:
- Juan Carlos Jaime (ESP) 2002-ben 8., 2008-ban 5. helyezett.
- Oliver Damm (GER) 2002-ben 10., 2008-ban 20. helyezett.
- Adriano Ciro Santarcangel (ITA) 2002-ben 11., 2008-ban 7. helyezett.
- Petr Znamenacek (CZE) 2002-ben 30., 2008-ban 4. helyezett.
- Greory Midgley (SUI) 2002-ben 41., 2008-ban 6. helyezett.
- Roman Podlasek (CZE) 2002-ben 44., 2008-ban 23. helyezett.
A USA fölénye régen és ma is egyértelmű. Jó lenne tudni a titkukat!
Magyar viszonylatban a legjobb eredményt Glicza Csaba érte el a 2002-es VB-on, ahol 72. lett.
A verseny előtt a kimondott célom az első húszban történő végzés volt. 2007-ben a franciaországi európa bajnokságon a 10. helyen végeztem.
A kimondatlan célom az 5. hely volt. Végiggondolva a teljesítményemet az 5. hely jelenlegi lövészeti tudásommal és mentális felkészültségemmel elérhető lehetett volna.
A jövő feladata az, hogy megtanuljam a csúcsformámat időzíteni, valamint mentális képzésem előtérbe helyezése. Ez utóbbi nagyobb kihívást és nehézséget jelent, mint amit a lövészet autodidakta módon történő megtanulása jelentett.
Bízom benne, hogy a 2010-es EB-n, valamint 2011-es VB-n az első három között lehetek.